Gál Customs
Mit jelent a nagy szerviz?
Az autóknak bizony időről időre szüksége vagy egy nagy szervizre akkor is, ha alapvetően úgy látjuk, semmilyen probléma nincs vele. Hiszen egyrészt számos olyan gond lehet kialakulóban, amelyet külső szemlélőként nem láthatunk, másrészt pedig a kocsi motorja is csak akkor tudja megőrizni a teljesítőképességét, ha az rendszeresen és szakszerűen karban van tartva. Lássuk, mit is jelent egy nagy szerviz!

Nagy szerviz vagy kis szerviz?
Minden műhelyben elérhető mindkét szolgáltatás, ám sokakban merül fel a kérdés, hogy mit is jelenthet ez. A két dolog alapvetően ugyanazokon az alapokon nyugszik, vagyis a nagy szerviz minden tartalmaz amit a kicsi is, ám ennél jóval alaposabb a munkavégzés ebben az esetben. Hiszen akár alkatrész cserékre is sor kerülhet, ha éppen arra van szükség.
Mi történik egy nagy szerviz során?
Általános nagy szerviz tartalmazza a vezérlés ellenőrzését, szíjak és tárcsák cseréjét ezen felüli minden a motorhoz és hajtáshoz tartozó alkatrész felülvizsgálását, javítását és cseréjét is. Ahogy fentebb is írtuk, a motor esetében különösen fontos a rendszeres ellenőrzés, ugyanis megfelelő odafigyelés és karbantartás mellett nem veszít a teljesítőképességéből és nem kell váratlan meghibásodás miatt sem aggódni. Ráadásul így egy nagy szerviz során ellenőrzésre kerül az olajszint is, amely ha alacsony, megfelelő típus olajat töltünk bele és szűrőt is cserélünk. Természetesen emellett a kopóalkatrészeket is alaposan átnézzük és ha szükség van rá, azokat minőségi elemekkel cseréljük. Sőt, időként esedékessé válik az ékszíjak, a motor szíjak, vagy láncok, valamint a gyújtógyertyák cseréje is. Természetesen ezeket a történéseket minden esetben szervizkönyvben vezetjük, így évekre visszamenőleg visszakereshető, hogy mi minden történt az autóval. Egy későbbi eladás esetén pedig az új vevő is láthatja, milyen szépen karban volt tartva a kocsi a rendszeres nagy szervizek alkalmával.

Miért annyira fontos a rendszeres szervizelés?
Amennyiben nem figyelünk erre oda és nem látja az autónkat bizonyos időközönként egy megfelelő szakember, annak bizony komoly következményei lehetnek. Hiszen az elmaradt karbantartások egy idő után váratlan hiba formájában jelentkezhetnek. Nem beszélve arról, hogy egy hiányos szervizkönyv mellett a kocsi értéke is csökken. Az, hogy milyen időközönként jön el ennek az ideje, igen változó, de főként a megtett kilométerek számítanak e téren. Az ezzel kapcsolatos információk egyébként minden gépkocsi kezelési útmutatójában, valamint azok szervizkönyvében is megtalálhatók.
A fentiekből látható, hogy mennyire lényeges az, hogy rendszeresen vessük nagy szerviz alá a kocsinkat. Így megóvhatjuk magunkat a váratlan helyzetektől és meghibásodásoktól, ráadásul biztonságosan közlekedhetünk és indulhatunk el akár hosszabb utakra is, a lehető legnagyobb nyugalomban.